Minden idők legnagyobb svéd hackerperében született ítélet, mely alapján két évet kapott Gottfrid Svartholm Warg, akit leginkább a Pirate Bay alapítójaként ismerhetünk. A fájlmegosztó oldal egyik alapítója egy év után került haza Kambodzsából, ahová az akkoriban kapott egy éves börtönbüntetése elől menekült. Bár cáfolja ezt, és állítása szerint teljesen nyilvánosan élt Kambodzsában, de amivel jelenleg megvádolták, jóval súlyosabbak voltak az akkoriaknál.

S Spar nevű svéd oldalon tulajdonképpen minden svéd személyes adatait tárolják, s innen töltötte le Svartholm Warg társaival együtt mintegy tízezer védett identitással rendelkező személyi adatait, majd ezeket publikálta a neten. Ezen felül a Nordea bank rendszerébe is betörtek, és a banki adatokhoz való hozzáférés után sikerült is számlájára utalni pénzt másokéról.

A bizonyítékként lefoglalt számítógépet a vádlott szerint más használta. A szoftverfejlesztési laboratóriumi számítógépekhez állítólag bárki hozzáférhetett, a megszületett bírói ítélet azonban elutasította a vádlottak érvelését, s Warg két év börtönbüntetést kapott, társa pedig drog elvonókúrára, valamint felügyeletre kötelezett a jövőben. A Pirate Bay alapítója ellen egyébként Dániában is per folyik, arról azonban egyelőre még nem született döntés, hogy a svédek mikor adják majd ki a dánoknak a férfit.